Ránéztem az órámra és fél 9-et mutatott. Itt az ideje, hogy induljak.
- Sietsz valahová? - kérdezte Harry és karomon lévő órára nézett.
- Ő..nem. De nekem ki kell mennem a mosdóba. - hadartam, majd fogtam magam és elindultam az egyik irányba. Megkerestem a hátsó kijárat feliratot és kisurrantam rajta. Még egy utolsó pillantást vetettem anyuékra, de nem láttam őket. Jobb is így. Megtaláltam a kocsinkat és elő kotortam a táskámból a pót kulcsot. Az autó kicsit pityent majd felgyúlt benne a lámpa. Még egyszer körbe néztem, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem láthat senki, kinyitottam a csomagtartót és óvatosan kivettem a gitáromat, majd vállamra raktam és lecsuktam a tetőt. Vissza akartam csúsztatni a táskámba a kulcsot, mikor valaki megfogta hátulról a vállam.
- Mosdóba mi? - hallottam egy rekedtes hangot, megállt bennem az ütő.
- H-Harry...- motyogtam megkönnyebűlten. - hát te?
- Én is kérdezhetném ezt tőled. Csak te mg furábbnak tűnsz mint én idekint egy gitárral a hátadon. - mutatott a vállamon logó tárgyra.
- Hát izéé...
- Hova akarsz ilyenkor menni?. - nézett rám.
- Semmi közöd hozzá. - húztam ki a karomat a szorításából.
- Ne legyél már ilyen ellenséges!Mi bajod van? - háborodott fel.
- Mi van? Megszoktad, hogy veled mindenki rendes? - vetettem rá egy gúnyos mosolyt és elindúltam az utcán.
- Lou! Várj már! - kiáltott utánam.
- Miért?
- Mert elvihetlek. Itt állok nem messze.- válaszolta.
- Nincs szükségem a fuvarodra kösz. - hadartam és tovább mentem.
- Az lehet, de valaki véletlenül még kicsicsergi a szüleidnek, hogy hol is vagy. - mondta egy kis szarkazmussal.
- Hú...Harry. Miért nem hagysz békén és hagyod , hogy csináljam a dolgom. - sóhajtottam és közelebb jött hozzám.
- Nem szoktam békén hagyni az olyan lányokat akik le akarnak vetkőztetni a szemükkel...- kacsintott. Lehajolt és homlokát majdnem az enyémhez érintette. Leheletét éreztem a bőrömön...Aztán hátrébb léptem.
- Nem vagy te egy kicsit elszállva magadtól? - kérdeztem furán.
- Miért nincs okom rá? - tárta szét a karjait. - Tudod úgy emlegetnek, hogy Harry 69 Styles. Szerintem megvan az okom rá...- Nézett az ég felé.
- Elképesztő vagy...- ráztam a fejem.
- Én is ezt mondt...
- Úgy értem: elképesztően naiv. - nevettem. És elmentem mellette. - Oké elvihetsz, de csak a barátnőmig. - ő utánam jött és átkarolta az egyik vállam.Én levettem onnan a kezét, mire ismét elmosolyodott.
:
:
:
- Miért is mész gitárral a barátnődhöz? - kérdezte a kocsiban miközben mutattam az utat neki.
- Mert onnan megyek majd - itt elhallgattam kicsit, féltem, hogy kinevet.- ...fellépni.
- Hogy mi?! - nézett rám. - hova?
- A Lila papagájba.
- Te ilyen helyekre mész? És ehhez miért kell a barátnődhöz menni? - kérdezte.
- Mert együtt lépünk fel és ott öltözöm át.- hadartam.
- Tőlem itt is átöltözhetsz. - Vigyorodott el.
- Oké! - lelkesedett. A kívánt hatást értem el. Arca megmerevedett a kormányt erősebben szorította.Ő nem tudta, hogy a ruhám már rajtam van. - segítenél lehúzni a cipzárt. - Tűrtem fel a hajam.
- Ő...-egy kézzel hozzányúlt a hátamhoz, majd megragadta a cipzárt és remegő kézzel lefelé kezdte húzni. Mikor meglátta alatta a fekete felsőmet elkezdett nevetni. - Tetszel te nekem. - vigyorgott. Lerántottam magamról az egybe részest és előkotortam a cipőmet.
- Hűű...dögös. - nézett végig rajtam.
- Kösz. - forgattam a szemem. - Oké, itt fordulj balra és ott rakj ki. - megvető pillantást vetett rám. - légy oly szíves. - tettem hozzá.
Leállította a kocsit ott ahol kértem. És felém fordult.
- Megadod a számod? - mosolygott rám.
- Minek? - kérdeztem vissza.
- Mert felszeretnélek holnap hívni, hogy hogy vagy. - gyorsan elmondtam neki a számomat. És megköszöntem a fuvart. Aztán kiszálltam. Ő elhajtott. Becsöngettem Eshez. De kaptam hirtelen egy sms-t.
"nem rázol le ilyen könnyen! ;) Hx."
- Remek...- motyogtam. Majd Es furán nézett rám mivel pont akkor mondtam ki mikor ő ajtót nyitott nekem.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Harry, Harry Styles...- mondtam és beléptem. Ashlynek elkerekedett a szeme. Ő rajong az One Directionért.
- T-tessék?!- rázta meg a fejét.
2013. február 25., hétfő
twitter.
Eddig nem volt twitterem, de most csináltam ( LucaAIlles) Aki bekövet kis időn belűl visszakövetem, csak írjátok komiba a neveteket. Jah...és szeretnék végre komikat látni.(: xx
2.fejezet
Sajnos nem volt meg a 2 komi,:// de remélem ez alá majd írtok, és most tényleg 2 komi után hozom...xx
Mikor beléptünk abba hatalmas épületbe, nem fogadott nagy meglepetés. 1000 ilyenen voltam már. Ugyan az a dolog mindig. Sok sznob ember, drága ruhákban egy nagy teremben és mindenki ismer mindenkit. Apáékhoz egyből oda jött csomó ember akivel csevegtek, és természetesen bemutattak mindenkinek, de aki ismert már, az megjegyezte, hogy mekkorát nőttem. Fogadni mernék, ha szembe jönnének velem az utcán akkor fel sem ismernének, hacsak nincsenek ott anyámék…Mind1 én aranyosan és bájosan mosolyogtam rájuk. Aztán oda jött 3 ember akiket nem ismertem.
- Nick. Drága barátom. – fogott kezet apával egy kb. annyi idős férfi mint apa és megveregették egymás hátát. Aztán oda jött a felesége is (gondolom az lehetett) és ők is köszöntötték anyuékat és ekkor döbbentem le. A férfi háta mögül előbújt egy magas fiú.
- Harry, de régen láttalak már. Na jó hazudok, persze a Tv-ben láttalak…de élőben nem nagyon. A bácsikád, nem igen mutogatott mostanában. – fogott kezet vele is apa. Anyunak pedig kezet csokólt. Igen ott állt előttem Harry Styles. Nem rajongok az One Directionért, de mégis csak Londonban élek és ettől a fiú bandától zeng az ország…
- Ő pedig az én pici lányom. – Mutatott rám apu. Én csak alig észrevehetően megfogattam a szemem.
- Hiszen nem is olyan kicsi. – mosolygott rám a pasas. Harryn pedig látszott, hogy kb. csak most vett észre, de mikor rám terelődött a figyelme akkor a fényképeken látható módon elvigyorodott. – James Car. Ő pedig a feleségem Anne Car.
- Nagyon örvendek, Lucy Rose Line. –fogtam kezet velük.
- Harry Styles. – mosolygott rám Harry és nyújtotta a kezét.
- Szia, Lucy Rose Line. – mosolyogtam vissza. És átlátszóan zöld szemébe meredtem. Most néztem csak jobban, eszméletlen helyes. De úgysem lenne nála esélyem egy azért, mert ő híres 19 éves én 15. Na meg amúgy sem jönnék vele össze, mert egy nyálas ficsúr aki még 4 nyálas ficsúrral dalolgat.
- Na gyerekek menjetek beszélgetni, mert nekünk fontos dolgunk van. – mondta James. Mi Harryvel egy elég fura „rendben”-t motyogtunk. Aztán sarkon fordultunk és elillantunk onnan. Megkönnyebbültem , hogy már most úgy alakulnak a terveim ahogy én szeretném. Mikor oldalra néztem, meglepődve láttam, hogy Harry ott sétál mellettem.
- Chh..gyerekek. 19 éves vagyok és legyerekekeznek. – nevetett Harry. – Te hány éves vagy?- fordúlt felém.
- 15. – mondtam. Majd elkezdtem az italok felé venni az irányt.
- Tényleg? – döbbent meg Harry. – Mármint csak azért mondom, mert többnek nézel ki…khmm..egy ilyen ruhában. – mért végig. Én egy éles pillantást vetettem rá. Erre ő elmosolyodott.
- Jah. Lehet. – válaszoltam szárazan. Nem kellett játszanom már a jó kislányt ezért kaptam az alkalmon és nem játszottam.
- Miért vagy velem ilyen közömbös? – fogta meg a csuklóm Harry.
- Miért? Milyennek kéne lennem? – néztem rá.
- Hát a korod béli lányokból, mást szoktam kiváltani. Vagy talán nem ismertél fel? – kacsintott Harry.
- De felismertelek. Csak nem fogok itt sikítozni és a nyakadba ugrani, azért, mert nyilvános helyen vagyunk és, azért, mert nem szeretem a zenéteket. Ennyi. – láttam rajta, hogy eléggé meglepi a mondókám és elengedte a csukóm. Ránéztem az órára. 7 volt.
- Ohh…értem.- mosolygott kacéran. Kb. azt láttam a szemébe, hogy „ ezaz!!! kihívás”. – Amúgy nem viccelek tényleg jól áll ez a ruha.
- Kösz. –Mondtam.
- Nos Lucy, hogy –hogy eljöttél a szüleiddel? – kezdett bele egy másik témába. Nem értettem miért kell nekünk beszélgetnünk de válaszoltam.
- Csak simán Lou, de a szüleim elött Lucy… mert muszáj. – hadartam. – És egy ilyen híres ember mint te?
-A nagynéném és bácsim úgy gondolták, hogy elhoznak , mert jó fényt vetek rájuk. Én meg gondoltam miért ne. De most már tudom, hogy megérte. – Simított ki egy kósza tincset az arcomból. Elpirultam es akaratom ellenére is a földre mosolyogtam. Ő erre felkuncogott. – Meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni a holnapi forgatásunkra. Új klippünk lesz és gondoltam elhívlak, hátha megszeretsz engem.
- Harry, nem azt mondtam, hogy téged nem szeretlek hanem, hogy a zenéteket. – magyaráztam szépen lassan.
- Akkor engem szeretsz? – mosolygott és felcsillant a szeme.
- Húúú…mondták már, hogy nagyon nehéz eset vagy? – kérdeztem.
- Hát…az az igazság, hogy a lányokkal többnyire nem beszélgetni szoktam. – mondta kacéran.
- Nem biztos, hogy erről tudni akartam. – ráztam a fejem. – Szóval…nem ismerlek titeket és ezért nem tudom azt mondani, hogy nem szeretlek téged. Ismétlem a zenéteket ismerem és azt nem szeretem.
- Itt az ideje, hogy megismerj. – vigyorgott. Majd fogta a kezem és behúzott a táncoló tömegbe. Igen ez egy bál itt táncolni szokás. Kezemet a nyaka köré kulcsolta, az övét pedig a csípőmre tette. Belebizseregtem az érintésébe. Ezt észre vette és elmosolyodott. Táncoltunk egy darabig, és beszélgettünk, majd ránéztem az órámra…Végre!
Mikor beléptünk abba hatalmas épületbe, nem fogadott nagy meglepetés. 1000 ilyenen voltam már. Ugyan az a dolog mindig. Sok sznob ember, drága ruhákban egy nagy teremben és mindenki ismer mindenkit. Apáékhoz egyből oda jött csomó ember akivel csevegtek, és természetesen bemutattak mindenkinek, de aki ismert már, az megjegyezte, hogy mekkorát nőttem. Fogadni mernék, ha szembe jönnének velem az utcán akkor fel sem ismernének, hacsak nincsenek ott anyámék…Mind1 én aranyosan és bájosan mosolyogtam rájuk. Aztán oda jött 3 ember akiket nem ismertem.
- Nick. Drága barátom. – fogott kezet apával egy kb. annyi idős férfi mint apa és megveregették egymás hátát. Aztán oda jött a felesége is (gondolom az lehetett) és ők is köszöntötték anyuékat és ekkor döbbentem le. A férfi háta mögül előbújt egy magas fiú.
- Harry, de régen láttalak már. Na jó hazudok, persze a Tv-ben láttalak…de élőben nem nagyon. A bácsikád, nem igen mutogatott mostanában. – fogott kezet vele is apa. Anyunak pedig kezet csokólt. Igen ott állt előttem Harry Styles. Nem rajongok az One Directionért, de mégis csak Londonban élek és ettől a fiú bandától zeng az ország…
- Ő pedig az én pici lányom. – Mutatott rám apu. Én csak alig észrevehetően megfogattam a szemem.
- Hiszen nem is olyan kicsi. – mosolygott rám a pasas. Harryn pedig látszott, hogy kb. csak most vett észre, de mikor rám terelődött a figyelme akkor a fényképeken látható módon elvigyorodott. – James Car. Ő pedig a feleségem Anne Car.
- Nagyon örvendek, Lucy Rose Line. –fogtam kezet velük.
- Harry Styles. – mosolygott rám Harry és nyújtotta a kezét.
- Szia, Lucy Rose Line. – mosolyogtam vissza. És átlátszóan zöld szemébe meredtem. Most néztem csak jobban, eszméletlen helyes. De úgysem lenne nála esélyem egy azért, mert ő híres 19 éves én 15. Na meg amúgy sem jönnék vele össze, mert egy nyálas ficsúr aki még 4 nyálas ficsúrral dalolgat.
- Na gyerekek menjetek beszélgetni, mert nekünk fontos dolgunk van. – mondta James. Mi Harryvel egy elég fura „rendben”-t motyogtunk. Aztán sarkon fordultunk és elillantunk onnan. Megkönnyebbültem , hogy már most úgy alakulnak a terveim ahogy én szeretném. Mikor oldalra néztem, meglepődve láttam, hogy Harry ott sétál mellettem.
- Chh..gyerekek. 19 éves vagyok és legyerekekeznek. – nevetett Harry. – Te hány éves vagy?- fordúlt felém.
- 15. – mondtam. Majd elkezdtem az italok felé venni az irányt.
- Tényleg? – döbbent meg Harry. – Mármint csak azért mondom, mert többnek nézel ki…khmm..egy ilyen ruhában. – mért végig. Én egy éles pillantást vetettem rá. Erre ő elmosolyodott.
- Jah. Lehet. – válaszoltam szárazan. Nem kellett játszanom már a jó kislányt ezért kaptam az alkalmon és nem játszottam.
- Miért vagy velem ilyen közömbös? – fogta meg a csuklóm Harry.
- Miért? Milyennek kéne lennem? – néztem rá.
- Hát a korod béli lányokból, mást szoktam kiváltani. Vagy talán nem ismertél fel? – kacsintott Harry.
- De felismertelek. Csak nem fogok itt sikítozni és a nyakadba ugrani, azért, mert nyilvános helyen vagyunk és, azért, mert nem szeretem a zenéteket. Ennyi. – láttam rajta, hogy eléggé meglepi a mondókám és elengedte a csukóm. Ránéztem az órára. 7 volt.
- Ohh…értem.- mosolygott kacéran. Kb. azt láttam a szemébe, hogy „ ezaz!!! kihívás”. – Amúgy nem viccelek tényleg jól áll ez a ruha.
- Kösz. –Mondtam.
- Nos Lucy, hogy –hogy eljöttél a szüleiddel? – kezdett bele egy másik témába. Nem értettem miért kell nekünk beszélgetnünk de válaszoltam.
- Csak simán Lou, de a szüleim elött Lucy… mert muszáj. – hadartam. – És egy ilyen híres ember mint te?
-A nagynéném és bácsim úgy gondolták, hogy elhoznak , mert jó fényt vetek rájuk. Én meg gondoltam miért ne. De most már tudom, hogy megérte. – Simított ki egy kósza tincset az arcomból. Elpirultam es akaratom ellenére is a földre mosolyogtam. Ő erre felkuncogott. – Meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni a holnapi forgatásunkra. Új klippünk lesz és gondoltam elhívlak, hátha megszeretsz engem.
- Harry, nem azt mondtam, hogy téged nem szeretlek hanem, hogy a zenéteket. – magyaráztam szépen lassan.
- Akkor engem szeretsz? – mosolygott és felcsillant a szeme.
- Húúú…mondták már, hogy nagyon nehéz eset vagy? – kérdeztem.
- Hát…az az igazság, hogy a lányokkal többnyire nem beszélgetni szoktam. – mondta kacéran.
- Nem biztos, hogy erről tudni akartam. – ráztam a fejem. – Szóval…nem ismerlek titeket és ezért nem tudom azt mondani, hogy nem szeretlek téged. Ismétlem a zenéteket ismerem és azt nem szeretem.
- Itt az ideje, hogy megismerj. – vigyorgott. Majd fogta a kezem és behúzott a táncoló tömegbe. Igen ez egy bál itt táncolni szokás. Kezemet a nyaka köré kulcsolta, az övét pedig a csípőmre tette. Belebizseregtem az érintésébe. Ezt észre vette és elmosolyodott. Táncoltunk egy darabig, és beszélgettünk, majd ránéztem az órámra…Végre!
2013. február 24., vasárnap
1.fejezt
Már most 23 megtekintés?! köszönöm!! így tovább!Kövi rész2 komi után. xx
Nyár végén költöztünk ide. Azóta eltelt 3 hónap. Új barátaim vannak és teljesen új életem. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék vissza az én igazi otthonomra...Nem hagytam abba semmit amit elkezdtem. Még mindig zenélek és már egy barátnőm is csatlakozott hozzám, és amikor tehetjük együtt járkálunk fellépő helyeket keresni. Ő Ashly. Pont az ellentétem, kinézetre. Szőke haj, kék szem. De belül ugyan olyan mint én, sőt még a szüleink is ugyan olyanok.
Épp suli után mentünk haza mikor anyu felhívott.
- Szia kincsem! -nyivákolt a telefonba.
- Sziaa. - köszöntem.
- Jahj...azért hívlak, hogy szombaton mégis meglesz tartva a jótékonysági bál. - lelkesedett anyu.
- Hogy mi?! - néztem nagy szemekkel.
- Hát tudod...a jótékonysági bál. Van valami más programod? - kérdezte.
- Hát ami azt illeti...Breenél szerettem volna aludni. - válaszoltam.
- Hát akkor ez most nem fog össze jönni. Muszáj eljönnöd. Kész és most lezártam az ügyet. - förmedt rám anya. Igen kiszokott néha borúlni...
- Rendben. - motyogtam. Majd leraktam a telefont és Ash-hez fordultam.
- Nem mehetünk szombaton, vagyis én nem. Nem tudok fellépni mert ismét egy hülye bálra kell mennem. - magyaráztam.
- Neee máár... - szontyolodott el Ash. - És nem tudsz valamit kitalálni?
- Nem. Ilyen téren apu és anyu házi sárkányok. Mondjuk máskor is....- nevettem el magam. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet amit azonnal megosztottam Ash-el, bár még volt mit rajta simítani .
.
.
.
*Szombat*
-A tervem a következő aminek az első simításai készen is vannak már. Szóval: Én becsempésztem a gitáromat már rég a kocsi csomagtartójába és megszereztem a kocsi pót kulcsát amivel majd kitudom nyitni az ajtót. A báli ruhám alá vettem a fellépőset és a cipőt a gitár tokjába rejtettem. Nem lesz más dolgom, mint egyszer csak eltűnni a bálon, ami nem lesz feltűnő, mert anyuék csak akkor foglalkoznak velem mikor elvisznek oda és mikor hajnalban haza jövünk. Na és ekkor, majd kilopózom a pot kulcs segítségével kinyitom a csomagtartót és elmegyek hozzátok. - magyaráztam Breenek . - és ott átöltözünk majd kimászunk az ablakon...vagyis nem, mert nem lesznek otthon a szüleid, szóval az ajtón megyünk ki. Ez sima pálya. Mikor vége a fellépésemnek akkor fogom magam, visszaöltözök és mintha mi sem történt volna, vissza megyek a bálra. Na mit szólsz? - kérdeztem Breet.
- Te egy zseni vagy. - ujjongott. - és mikor jössz?
- Hát olyan fél kilenc fele, mert 6-kor kezdődik a jótékonysági bigyusz.
- Rendben. Akkor nálam 9-kor. Puszii. - köszönt el és lerakta. Megnyugodva mentem le a lépcsőn ahol már anyuék vártak. Vetettem rájuk egy szende mosolyt és beültünk a kocsiba.
Fellépésen:
Bálon:
Bemutatkozás. ;DD
2 komi után jön az 1. fejezet.
15 éves vagyok, eredeti nevem Lucy Rose Line, de én nem szeretem így egyszerűen csak Lou. A szüleim azt hiszik, hogy én vagyok a rendes szorgalmas pici lányuk. Pedig nem. Mondhatni épp az elenkezője. Oké...jó tanuló vagyok de ezen kívül tök más a dolog. Zenélek, táncolok és ha tehetem késő érek haza, amiről anyuék természetesen nem tudnak. Néha-néha kiszököm a szobaablakomon is. ;DD Anyámék azt szeretnék, ha én is a mérnöki pályára lépnék, de én egyáltalán nem ilyen beállítottságú vagyok. Nem szeretnék, ha gitároznék se azt, hogy táncoljak, mert úgy valják ezekből nem lehet megélni. Oké ez igaz, de éneklésből sem? De , ha még abból sem, bár (nem egozásból) elég jó hangomvan, de kimondta, hogy ezzel akarok foglalkozni. Stylist szeretnék lenni. Vgy hasonló dolgok...Mind1 majd valahogy kialakúl.
Nyár végén költöztünk Londonba Californiából. Nagyon nem akartam. Azárt sem, mert itt kellett hagynom Emilyt és Iant, a legjobb barátaimat. Na meg persze azért sem, mert ki akarna Californiaából , egy gyönyörű napsütéses tengerpart elől, Londonba az eső, pára és az ehez hasonló dolgok városába költözni?! Igen az tény és való, hogy Európa és ez nagy dolog, de nekem itt is nagyon jó volt....Igaz, itt kezdődött minden...
Lou:
15 éves vagyok, eredeti nevem Lucy Rose Line, de én nem szeretem így egyszerűen csak Lou. A szüleim azt hiszik, hogy én vagyok a rendes szorgalmas pici lányuk. Pedig nem. Mondhatni épp az elenkezője. Oké...jó tanuló vagyok de ezen kívül tök más a dolog. Zenélek, táncolok és ha tehetem késő érek haza, amiről anyuék természetesen nem tudnak. Néha-néha kiszököm a szobaablakomon is. ;DD Anyámék azt szeretnék, ha én is a mérnöki pályára lépnék, de én egyáltalán nem ilyen beállítottságú vagyok. Nem szeretnék, ha gitároznék se azt, hogy táncoljak, mert úgy valják ezekből nem lehet megélni. Oké ez igaz, de éneklésből sem? De , ha még abból sem, bár (nem egozásból) elég jó hangomvan, de kimondta, hogy ezzel akarok foglalkozni. Stylist szeretnék lenni. Vgy hasonló dolgok...Mind1 majd valahogy kialakúl.
Nyár végén költöztünk Londonba Californiából. Nagyon nem akartam. Azárt sem, mert itt kellett hagynom Emilyt és Iant, a legjobb barátaimat. Na meg persze azért sem, mert ki akarna Californiaából , egy gyönyörű napsütéses tengerpart elől, Londonba az eső, pára és az ehez hasonló dolgok városába költözni?! Igen az tény és való, hogy Európa és ez nagy dolog, de nekem itt is nagyon jó volt....Igaz, itt kezdődött minden...
Lou:
Harry Styles:
Niall Horan:
Zayn Malik:
Louis Tomlinson:
Liam Payne:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)